Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Miskolci Rendőrkapitányság

Csikász Brigitta Itthon

Panaszáradatot zúdítottak a képviselőkre a rendőrkapitányok

Rendkívül nagy a fluktuáció, fiatalok és tapasztalatlanok a rendőrök, vidéken ráadásul a technikai felszereltség állapota is nehezíti az egyenruhások munkáját – panaszolták fel a helyi képviselő-testületeknek azok a vidéki rendőrkapitányok, akiknek tavalyi évről szóló beszámolóit a hvg.hu átnyálazta. A jelentésekből kirajzolódnak annak okai, hogy miért lett olyan rossz a tavalyi bűnügyi statisztika. A főváros kerületi kapitányságai ugyan jobb helyzetben vannak, de ott sem olvasható ki elégedettség a parancsnokok megállapításaiból.

Csikász Brigitta Itthon

Megértette a rendőr a dolgát: bírságol, mint a gépágyú

„Fiatalkorúvá, illetve fiatal felnőtté cseperedett egy olyan elkövetői réteg, amely nem riad vissza az útonállásszerűen elkövetett rablások elkövetésétől, személyiségükből adódóan gyakran fel sem fogják, hogy tettüknek milyen súlyos következményei lehetnek" – írta jelentésében Miskolc rendőrkapitánya. A beszámoló szerint nőtt a lopások száma is, összességében is romlott a közbiztonsági helyzet a megyében. A kiszabott bírságok összege viszont nőtt, mert a rendőrökben "tudatosult a jogalkotói akarat".

hvg.hu Itthon

Nyugdíjba megy Pásztor Albert miskolci kapitány

Az országos rendőrfőkapitány felmentette beosztásából Miskolc kapitányát, Pásztor Albertet, és kérése szerint a felmentési időt követően nyugállományba helyezi - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Stresszelnek a rajongók, mert Liam Gallagher szerint csak egyórásak lesznek a nyári Oasis-koncertek

Stresszelnek a rajongók, mert Liam Gallagher szerint csak egyórásak lesznek a nyári Oasis-koncertek

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

A címlapról ajánljuk